Egy karcagi Miska-kancsó miniatűr másolata az 1970-es évekből és egy indiai víztároló az 1800-as évekből. Az egyik egy dísztárgy makettje, a másik létfontosságú tároló volt. Mindkettő eredeti funkcióját elhagyva (alkohol-/víztárolás), érintéstől, portól óvva, üveg mögött látható.
A Néprajzi Múzeum Kerámiaterében több mint 3000 tárgy kihelyezéséről gondoskodtunk. Dél-Amerikától Lappföldig, néhány ezer évestől a néhány hónaposig. Többségük tárolásra szolgált, sokban alkoholt (mezcal, szaké, pálmabor), és rengetegben vizet, tejet, teát tartottak.
Az eredeti funkciójukat elveszített tárgyak kirakatba és idézőjelbe kerülnek. Átértékelődnek, mint egy hétvégi borvacsora alkoholböjt idején.
A kancsó a múzeumban már nem egy kunsági család ünnepi borkitöltője, a víztároló már nem egy indiai falu létfontosságú vizesedénye, hanem leltári számmal és QR-kóddal ellátott kiállítási exponátumok. A világ különböző tájairól és korszakaiból érkeztek, eltérő élettörténettel. Most egymás mellé kerültek egy múzeumban, és új célt szolgálnak.
A társas együttlétnél a cél megmarad, a kontextus ugyanúgy módosul, mint a múzeumi tárgyaknál. A szalonspicc vajon mindig laza és közvetlen, mint a mediterrán éghajlat, a józanság talán mindig rideg és merev, mint az északi időjárás? Van, hogy ilyen szélsőségesen alakul a párhuzam, és van, hogy finomabban. Verziók és árnyalatok. Felfedezésre hívnak.