Edzésrutin és a láncfeszítés – hasonlíthatók-e?
Az edzések hatékonyságát – és egyben a kihívást is – sokan kizárólag a mozdulatok nehézségében, súlyában, esetleg bonyolultságában látják. Minél nehezebb elvégezni, annál jobb. A másnapi gyilkos izomláz pedig egyenesen gyönyörűség, mert ez a biztos visszacsatolás, hogy elég jól dolgoztam. Boldogság van.
Az öröm indokolt, mert egy testreszabott „magas léc megugrása” – pl. a nehéz vagy bonyolut edzés teljesítése – büszkeséggel és boldogsággal kell hogy járjon (ha nem így van, akkor azon ajánlott elgondolkodni).
Ha nincs kihívás, nincs boldogság.
Érdemes azonban néha megállítani az Elég Nehéz Feladat mókuskerekét.
Az erőemelő ne ásítson jógaórán? Nem, ez a sarkított verzió.
Nem kell dimenziót váltani. Elég (sőt!), ha a saját edzésműfajunkban picit megállunk és visszatérünk az alapokhoz: egyszerű, letisztult, „könnyed” gyakorlatsorokat végezve, a fókuszra koncentrálni: tökéletesítés, finomítás.
Ilyenkor a másnapos izomlázat is érdekes megfigyelni: egészen más műfaj…
Pont úgy van ez, mint a gyilkos láncfűrésszel: hiába a harapós fog, hatástalanná válik, ha a láncon nem feszítünk néha.